A túlhallás tünetei, okai, valós és vélt kezelési módjai

Gyógypedagógusoktól, logopédusoktól kapott szakvélemények nyomán manapság sokakat foglalkoztat a „túlhallás” jelensége.
Bár személyes meggyőződésem szerint e diagnózist az indokoltnál gyakrabban állítják fel, az Amerikai Beszéd-Hallás-Nyelv Társaság (ASHA) kiváló összefoglalója hasznos segítség a téma megértéséhez.

A túlhallás (hyperacusis) egy ritka hallási rendellenesség, amely során a túlhallók a normál erősségű hangokat elviselhetetlenül hangosnak érzékelik.

A túlhallástól szenvedő emberek számára akár a normális, környezetünkben fellelhető zajok is túl erősek lehetnek. A túlhallás nem feltétlenül csak az erős intenzitású hangoktól való kényelmetlenség érzete. A túlérzékeny személyek akár a kocsik motorját, az edények csörömpölését, papírok zörgését, vagy hangos beszélgetést is érezhetnek olyan kellemetlennek, hogy inkább elkerülik az ilyen zajjal járó szituációkat.

Számos túlhallással bíró ember normál hallással rendelkezik. A rendellenesség egy, vagy mindkét fülben is megjelenhet, és gyakran kíséri fülzúgás, idegen néven tinnitus (csöngés, zúgás a fülben).

Az amerikai Hyperacusis Network (magyarul Túlhallási Hálózat) felmérése szerint minden 50.000 emberből 1 szenved ettől a problémától, és 1.000 fülzúgásban szenvedő egyed közül átlagosan 1 akad, aki túlhalló is egyben.

A túlhallás okai

A túlhallás egyik legfőbb oka az erős intenzitású hangoknak való kitettség.

Előidézheti egyetlen erőteljes zaj, például egy fegyver eldördülése, vagy akár kialakulhat fokozatosan, védelem hiányában, állandóan nagy intenzitású hangok hallgatásától.

Számos embernek, akik mesterségüknél fogva ilyen hatásoknak vannak kitéve - legyenek akár szerelők, vagy zenészek- óvniuk kéne hallásukat, amennyire csak lehetséges csökkenteniük az őket érő zajokat, hogy elkerüljék a zajártalom okozta halláscsökkenést és egyéb, hallásukban bekövetkező változásokat, legyen az akár fülzúgás, vagy túlhallás.

Bizonyos betegségek, vagy rendellenességek is összekapcsolódhatnak túlhallással. Ide sorolható a Bell-bénulás, a krónikus fáradtság szindróma, a Lyme-betegség, a Meniere-betegség, a posttraumás stressz-szindróma, a depresszió és az autizmus. 

Számos autista, vagy autista vonásokkal jellemző rendellenességgel élő embernél észlelhető túlhallás. Ahogy az autizmus aránya növekszik, egyre több család él túlhallástól szenvedő családtaggal. Jelentések szerint az autista gyermekek akár 40%-ában megtalálható ez a rendellenesség. Az autizmussal élők gyakran többféle érzékszervi integrációs zavartól szenvednek, beleértve a hallást és más érzékeket.

Mindezeken felül azon betegeknél is felmerülhet túlhallás gyanúja, akik fejsérülést szenvedtek, pl. légzsákba ütközést, illetve áll-  vagy arcsebészeti műtétet követően, vagy a belső fül vírusos fertőzése kapcsán.

A túlhallás kezelése

Októl függően a túlhallás idővel javulhat. Különösen akkor, ha az agyat, vagy a hallórendszert érte károsodás, esélyes, hogy a hangok iránti érzékenység tolerálhatóbbá válik. Mindazonáltal számos esetben, amikor a kiváltó ok ismeretlen, magától nem oldódik meg a probléma.

Sokan, akik túlhallásban szenvednek, úgy élik mindennapjaikat, hogy füldugót, vagy fülvédőt hordanak, hogy csökkentsék az őket lehetségesen zavaró zajokat, vagy elkerülnek olyan társasági eseményeket, ahol kényelmetlen hangok érhetik őket. Valójában ez logikus lépés, ellenben ezek a stratégiák nem feltétlenül működnek: a túlhallásban szenvedők toleranciája csökkenhet és idővel  akár már egészen lágy neszeket is rosszul viselnek.

Füldugó, vagy fülvédő viselése ugyan azonnali megkönnyebbülést biztosít abban a környezetben, mely elviselhetetlenül hangosnak tűnik, ám mikor a túlhalló eltávolítja ezeket a védőfelszereléseket, a környezet még akár hangosabbnak is érződhet, mint azok viselése előtt.

A túlhallásban szenvedőknek lehet csökkent toleranciája a normális környezeti hangok iránt is.

Jobb megoldásnak tűnik az úgynevezett hang deszenzitizáció, vagy hang érzéketlenítés. Terapeuta irányítása alatt a túlérzékeny ember alig hallható, statikus zajt hallgat meghatározott ideig, minden egyes nap. Egy bizonyos idő, talán 6 hónaptól egy év, vagy akár még több elteltével a hang iránti tolerancia felépül,  és a normál hangok iránti érzékenység immáron nem lesz fájdalmas.

Néhányan más módszert, az úgynevezett Hallásébresztő Terápiát (HT) választják. A HT-t alkalmazzák autizmussal élők kezelésében is. A terápia során a résztvevők szűrt zenét hallgatnak változatos hangerővel meghatározott ideig, minden nap. A hallásébresztő kezelés hatékonyságáról jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű tudományos kutatás és bizonyíték.  Az ASHA álláspontja szerint a HT hatásosságáról nincs tudományos bizonyíték, mely alátámasztaná azt, hogy audiológusok és logopédusok kezelési célzattal alkalmazhassák. Szükség lenne még jól megtervezett, intézményesen elfogadott protokollok szerint végzett kutatásokra, melyek a hallásébresztő terápia hatékonyságát hívatottak bizonyítani. (Ilyenek a mai napig nem találhatók a tudományos publikációk között – a szerk.)

Egyéb kísérletes kezelések is elérhetőek, például a biofeedback, relaxációs és akupunktúrás technikák.

Újonnan bevezetendő túlhallási kezelési technikák alkalmazásának megkezdése előtt azonban fontos azok tudományos kutatása.

A kezeléseknek személyre szabottnak kéne lenniük. A túlhallás gyógyítására általánosságban nem használnak gyógyszert, ám képezheti a kezelési folyamat részét, segítve ezzel a betegeket, hogy megküzdjenek a stresszel, ha ahhoz köthető a rendellenesség.

A túlhallás további kutatása és a fennálló okok alaposabb megértése új és jobb kezelési módokat tárhat fel a későbbiekben.

Forrás: http://www.asha.org/uploadedFiles/AIS-Hyperacusis.pdf