Drága Parlagfüvem!

Allergén immunterápiával kezelt betegek alaptalan aggodalma

Parlagfű allergia

Kétségbeesett allergiás betegeim jelentkeztek a napokban egy, a neten megjelent cikk miatt, amely itt érhető el.

Ennek lényege röviden annyi, hogy a Szegedi Orvosegyetemen végzett kutatások szerint a parlagfű fogyasztása patkányokon vesetoxikusnak bizonyult, valamint idegrendszeri károsodást is előidézett. A téma kutatási fázisban van, és az emberi szervezetre gyakorolt hatásokat még nem vizsgálták, a cikk végre felhívja a figyelmet az ellenőrizetlen gyógytermékek veszélyeire, az öngyógyító céllal parlagfüvet rágcsálók és az interneten a parlagfüvet csodaszerként aposztrofálók ostobaságára.

Ahhoz, hogy megérthessük, miért okozott ez a cikk kis túlzással pánikot néhány betegemnél, szükséges pár szót ejteni az allergén immunterápiáról (AIT), minthogy ezt sajnos még kevesen ismerik és alkalmazzák Magyarországon.

 

Az AIT egy több éves, célzott kezelést jelent az adott allergénnel, vagyis a növénynek a tünetek kiváltásáért felelős molekula csoportjával. A terápia eredményeként a szervezet „megtanulja” tolerálni az allergént, amely ezt követően nem vált ki többé allergiás reakciót. Ma a tudomány legfrissebb állása szerint ez a módszer az allergiás betegségek egyetlen ismert oki kezelése. Nem a tüneteket nyomja el, hanem hosszú távú kedvező hatása van. Mivel miránk, magyarokra leginkább a parlagfű pollenje „szórja átkait”, itthon legszélesebb körben a parlagfű allergénjéből készült immunterápiás gyógyszerek használata terjedt el.

Egyéb összefüggések és magyarázatok híján nem csoda, hogy a parlagfű immunterápiás szert szedő betegek komolyan aggódni kezdtek, miután a fent idézett cikket elolvasták.

Immunterápia

Pedig az ijedtség teljesen indokolatlan: a páciensek nem parlagfű koncentrátumot szednek, hanem a parlagfűnek kizárólag az allergén molekula csoportjából készült gyógyszert. Valóban gyógyszert, amely a világban végzett, immár sok tízezer beteg kezelése során született klinikai tanulmányok szerint biztonságos és hatékony. Saját tapasztalatom is az, hogy a kezelés hatására jól vannak a betegek, és külön figyelmet érdemel, hogy a hagyományos, tüneti gyógyszerekre nem reagáló, súlyosan szénanáthás betegek javulnak a leglátványosabban.

Ismét hangsúlyozom tehát, az immunterápiás gyógyszer tiszta allergén kivonat, egyéb növényi alkotóelemektől, esetleges káros alkaloidoktól mentes. Az allergén immunterápiás kezelést jóval a pollenszezon előtt indítjuk, hogy időben felkészítse a szervezetet a várható támadásra. Ezekben a hetekben pont itt az ideje a parlagfű AIT kezdésének, ezért is lenne kár, ha bármilyen félreértett információ megingatná a betegeket ebben.

Arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy – ellentétben Európa sok országával – nálunk az egészségbiztosítás nem ad támogatást az AIT gyógyszerekre. Ez a ma ismert legnagyobb hátrányuk. Minden olyan beteg, akinek még folyamatban van a kezelése vagy már átesett a sikeres terápián, több értelemben is felsóhajthat:

Drága Parlagfüvem!