Fül-orr-gége problémájának nem találják az okát? Jelentkezzen be hozzánk!

Mit jelent az endoszkópia?

Befelé nézünk

Az endoszkópia („befelé nézés”) az orvosi képalkotás egyik fontos eszköze, melynek segítségével testüregeinkről, belső járatainkról jutunk információkhoz, illetve különböző gyógyászati beavatkozásokat tudunk elvégezni. Ellentétben számos képalkotó technikával, itt az eszközt közvetlenül a szervbe juttatjuk a diagnosztikus, vagy éppen terápiás cél érdekében.

Az endoszkóp több részből tevődik össze:

  • egy hajlékony, vagy rigid csőből
  • egy megvilágító apparátusból, mely fényt juttat az adott szervbe
  • lencserendszer- ezek segítségével jut a legbelső tárgylencséről a vizsgáló szeménél elhelyezkedő lencséhez a (nagyított) kép
  • szemlencse, vagy videomonitoros rendszer, ahol megjelenítődik a kép

Hogyan történik a vizsgálat?

Orrtükrözés

Orrüreg tükrözés

Fekvő vagy ülő helyzetben, az orrnyálkahártya előzetes érzéstelenítése után vezetik be az orrüregbe a merev vagy hajlékony falú endoszkópot. Ezen a nagyító optikán keresztül, szem ellenőrzése mellett vizsgálják az orrkagylókat, az orrsövényt, a melléküregek bejáratát és az orrüreget bélelő nyálkahártyát, valamint, tovább vezetve az optikát, láthatóvá válik az orrgarat is.

Az endoszkóp nemcsak vizsgálatra ad lehetőséget, hanem kisebb műtéti beavatkozások is elvégezhetők segítségével.

Mire való a vizsgálat és mikor van ilyen vizsgálatra szükség?

Orron keresztül

Az endoszkópia során megtekinthető az orrsövény, az orrüregi járatok, illetve az orrgarat, torok kerül látótérbe, továbbá gégénél található hangszalagok, illetve bármilyen kóros elváltozás is: orrpolipok, elzáródások, sérülések. Az orrendoszkópia alapvető fontosságú vizsgáló eljárás az orrlégzési zavarok eredetének tisztázására. Mivel az optika segítségével közelről vizsgálható az arcüregek nyílása körüli tájék, fontos információval szolgálhat a melléküreg gyulladásokat kiváltó okokkal kapcsolatosan. Lehetőség nyílik szövetek, váladék mintavételére, segítségével felderíthető lehet gyakori orrvérzés, horkolás, zajos légvétel oka.

Szájon keresztül

Az orron levezetett hajlékony cső mellett a gége szájon át is vizsgálható, merev csövű laringoszkóp segítségével- így e két módszerrel detektálható gyulladásos állapot, szűkületek, kideríthető köhögés, vérzés, hosszabb ideje fennálló gombócérzés, hangképzési problémák, rekedtség eredete és – műtői körülmények között - lehetőség nyílik szövettani mintavételre, biopsziára.


Fülön keresztül

Otoszkóppal vizsgálható a fül külső hallójárata egészen a dobhártyáig- ez utóbbi alapos áttekintése információkat adhat a középfülben végbemenő folyamatokról is. Az endoszkópos vizsgálat során gyulladásos állapotok, idegentestek, elzáródások, dobhártya-abnormalitások, annak átszakadása is észlelhető.

Mi a teendő a vizsgálat előtt?

Amennyiben csak diagnosztikus céllal történik az endoszkópos vizsgálat, akkor előzetes teendő nincsen.

Milyen veszélyei vannak a vizsgálatnak?

  • Az endoszkópia biztonságos beavatkozásnak tekinthető, esetleges következmény lehet rövid ideig tartó orrvérzés, orrüregi diszkomfort-érzet, köhögés.
  • A vizsgálat rendszerint inkább kellemetlen, mintsem fájdalmas. Utána az esetek egy részében kisebb-nagyobb vérzés felléphet.

Összességében elmondható, hogy az endoszkópos vizsgálatok biztonságos, megbízható, fontos információtartalommal bíró beavatkozások. Tolerálhatóak és gyorsan elvégezhetőek, használatukkal egyszerre juthatunk diagnózishoz és kezelhetjük célzottan a pácienseket.

 

Fül-orr-gége problémájának nem találják az okát? Jelentkezzen be hozzánk!

Horkolását vagy tartós orrdugulását meg szeretné szüntetni? Jelentkezzen be hozzánk!

Megszüntetjük a horkolását

Hogyan történik a beavatkozás?

Horkolás

A rádiófrekvenciás beavatkozás a horkolásgátlást a laza, gyakran a korral megereszkedő és ezáltal a ki-, vagy belégzés során zavaróan rezonáló garat szöveteinek célzott helyen történő feszesítésével éri el.

A krónikusan tömegessé vált mandula szövetbe vezetett rádiófrekvenciás elektród hőhatással, a körülírt területen koagulál, zsugorít, így a mandulák mérete csökken.

A helyi érzéstelenítésben végzett műtét fájdalmatlan. Amennyiben indokolt, a megnyúlt nyelvcsap rövidíthető, a horkolás során rezonáló laza lágyszájpad feszesíthető, a tömeges nyelvgyök mérete csökkenthető.

Mire kell számítani a horkolásgátló műtétet követően?

A beavatkozást követő napokban torokgyulladás-szerű fájdalom, kis helyi duzzanat kialakulhat. A végleges állapot kialakulása 4-8 hétig tarthat. Egyes esetekben a kívánt hatást az eljárás megismétlésével tudjuk elérni.

Véget vetünk tartós orrdugulásának

Orrkagyló kisebbítés szike, vérzés és orrtamponálás nélkül

A makacs orrdugulás gyakori oka az orrkagylók – orrüregen belüli – krónikus megnagyobbodása. Ez az állapot – az orrdugulás mellett – horkolással, ismétlődő arcüreggyulladással is járhat. A szokásos sebészi eszközökkel végzett, az utóvérzés veszélye miatt kórházi bentfekvést igénylő orrkagyló kisebbítés ma már a múlté. A hagyományos műtéttel szemben - a nyálkahártya felület ép marad, változás csak a valóban túltengő szövetekben következik be.

Hogyan zajlik az orrkagyló műtét és mi várható utána?

A beavatkozás fájdalmatlan, az előzetes érzéstelenítő vattacsíkok behelyezése, és a további érzéstelenítő bevezetése járhat kellemetlen érzettel, de korántsem annyira, mint a fogászaton… A rádiófrekvenciás műtét során nem az orrkagyló szöveteinek kimetszése a cél, hanem zsugorítással érjük el a kagylók térfogatának csökkenését. Helyi érzéstelenítésben szondát vezetünk a túltengő szövetekbe, ahol meghatározott frekvenciájú rádióhullámok hőhatása hegesíti a megcélzott területet. Érzéstelenítéssel együtt a beavatkozás kb. fél órát vesz igénybe. A műtét után néhány napig átmeneti duzzanat következik be, majd fokozatosan javul az orrlégzés, a végleges gyógyulás maximum 6 hetet vesz igénybe.

Mi az a rádiófrekvenciás műtét?

Rádiófrekvenciás műtétFájdalommentes beavatkozás elektróda segítségével 

A rádiófrekvenciás hullámok olyan szöveti elváltozást hoznak létre, amelyek eredményeképpen a hő a hullámok útjában lévő sejtek szerkezetét felbontja és elpárologtatja. A beavatkozást egy finom dróttal – az úgynevezett sebészeti elektróddal – hajtjuk végre. 

Milyen előnyei vannak a többi műtéti technikával szemben?

A rádióhullám kezelés előnye a lézeres, vagy sebészi megoldással szemben többszörös:

  • ambulánsan végezhető, a beteg számára minimális megterheléssel jár
  • kíméletesebb a szövetekkel, nincs szükség erős hőhatás alkalmazására
  • nincs húzás, nyomás, sebzés a kezelendő szöveteket borító nyálkahártyán, amennyiben az orrlégzés javítása vagy horkolásgátlás a cél
  • nincs sebhely, forradás

Milyen panaszok esetén segít ez a beavatkozás?

Az Egészségcentrumunkban ambulánsan végzett rádiófrekvenciás műtétek célja a horkolásgátlás, az orrlégzés javítása, továbbá a nyálkahártya, vagy a bőr kisebb elváltozásainak megszüntetése.

 

Horkolását vagy tartós orrdugulását meg szeretné szüntetni? Jelentkezzen be hozzánk!

Inhalálás, infralámpa vagy Bioptron

Tényleg hatékony?

Gyakori kérdés, hogy jót tesz-e a kamillagőzös inhalálás, az infralámpa, esetleg a Bioptron lámpa kezelés arc-, homloküreg-, általában melléküreggyulladás esetén.

Milyen fajtáit ismerjük?

Általánosságban igaz, hogy a száraz meleg – tehát az infralámpa – jobb, mint a nedves meleg, de ez lázas betegnél nem alkalmazható. A forró gőzös inhalálásnak megvan az a veszélye, hogy az orrüregi véráramlás fokozásával, a nyálkahártya duzzanat növelésével még inkább rontja a melléküregek orrüregen keresztüli szellőzését, ez pedig a kívánatos gyógyulási folyamat ellen hat.

Az infralámpa fényét az érintett melléküreg feletti arc területére kb. 20 cm-ről, mintegy tíz percig irányítsuk, napi legalább három alkalommal.

Számos betegnek egyedül a polarizált – Bioptron lámpa - fénykezelés jelent hatásos segítséget a melléküreg gyulladás kiegészítő terápiájában.

Hallgassunk saját jelzéseinkre!

Figyeljünk saját szervezetünk jelzéseire! Mivel nincs két teljesen egyforma beteg és betegség, nincs egységes recept a gyógyulásra. Saját szervezetünk viszont jelzi, hogy mi az az inger, amitől a fájdalom enyhülést nyer: a száraz meleg, vagy éppen a hideg borogatás esik jól éppen az adott helyzetben.


Szeretne megszabadulni kellemetlen tüneteitől? Jelentkezzen be hozzánk!

Makacs légúti panaszokkal küzd? Jelentkezzen be hozzánk!

Proetz-kezelés Magyarországon

Magazinok és internetes fórumok orvosi rovatait olvasgatva, betegtársakkal vagy gyermekes szülőkkel beszélgetve gyakran kerül megemlítésre a Proetz-kezelés –  a köznyelvben „pröccölés” – , mint a melléküreg-gyulladás egyik szelíd és hatékony gyógymódja.

Mennyire elterjedt?

Mivel Magyarországon ez a kezelés részletesen nem szerepel az ún. szakmai protokollban, így azt viszonylag kevés helyen és néha a névadó professzor útmutatásaitól eltérően végzik, és a módszerről szóló leírások és beszámolók is igen változatos tartalmúak.

A pontos tájékozódás érdekében érdemes tehát visszanyúlni a tiszta forráshoz, Arthur W. Proetz 1931-ben megjelent alapművéhez.

A szerző

Mit érdemes róla tudni?

Arthur W. Proetz

Arthur W. Proetz a múlt század első felében praktizált Amerikában, St. Louisban. 1919-től 1954-ig a Washington Egyetem fül-orr-gégész professzoraként, korának neves, elismert szaktekintélye volt a tengerentúlon. A húszas években dolgozta ki módszerét, amely az orrmelléküreg betegségek diagnosztikájában és kezelésében igazi újdonságot jelentett.

 

Egy igazi példakép

A témában írt átfogó munkáját elolvasva – úgy vélem – mind szakmai, mind emberi kvalitásait tekintve Proetz professzor példaképe lehet bármelyik ma élő fül-orr-gégész doktornak. Rendkívül alapos anatómiai, élettani és fizikai tanulmányokkal igazolja módszere helyességét, de közben – számomra nagyon szimpatikus módon – végig megtartja kritikai szemléletét és szerénységét a témával kapcsolatban.

A nevével fémjelzett kezelési módszer bekerült az amerikai fül-orr-gégészek „eszköztárába”, és a mai napig alkalmazzák azt.

Mi a Proetz-kezelés lényege?

Proetz-kezelés

Helyettesítés élettani sóoldattal

A szerző az eljárását „helyettesítéses módszernek” (displacement method) nevezte, ami jól kifejezi annak lényegét: élettani sóoldattal helyettesíteni és ezáltal kiszorítani a melléküregekben összegyűlt váladékot.

A tudományos háttér

Az ismert fizikai összefüggésnek (Boyle-törvény) megfelelően, miszerint azonos hőmérsékleten a gázok térfogata és a nyomása fordítottan arányos, az orrüregen keresztül alkalmazott vákuum hatására a váladékkal telt melléküregekben megszorult levegő kitágul, majd ennek eredményeként kipréselődik onnan, és helyére az orrba előzőleg beletöltött élettani sóoldat kerül.

Az ily módon felhigított váladék könnyebben ürül a melléküregekből.

Hogyan zajlik a kezelés?

  • A kezelés alatt a páciens hanyatt fekszik, kissé hátralógatott fejjel. Az egyik orrnyíláson keresztül néhány ml folyadékot adagolunk az orrüregbe, amelyet a melléküregből ürülő váladékkal együtt a másik orrnyíláson keresztül visszaszívunk egy tompa végű szívó segítségével.
  • Az orrnyílások cserélgetésével ezt az öblögetést 5-6 percen keresztül végezzük.
  • Az eljárás teljesen fájdalmatlan, amely felnőtteknél és gyermekeknél egyaránt alkalmazható. A kis páciensekkel a kezelés alatt beszélgetni, mesélni vagy énekelni szoktunk, amitől rendszerint hamar oldódnak.

Miért különösen érdekes a Proetz-kezelés napjainkban is?

Proetz-kezelés

Az antibiotikumok két arca

Könyve megírásakor Proetz professzor még nem ismerhette az antibiotikumokat, tehát ezek bevetése nélkül kínált megoldást az orrmelléküreg gyulladások kezelésére. Az azóta eltelt évtizedek alatt elárasztottak és - tegyük hozzá – elkényeztettek bennünket az antibiotikumok. Ma már e népszerű és sokak által mindenhatónak hitt gyógymódnak a hátrányait is látjuk (antibiotikum-rezisztencia, fokozódó allergiahajlam, stb.).

Nem mindig ajánlott

A lehetséges kockázatoktól függetlenül is vitatémát jelent a fül-orr-gégészek között, hogy indokolt-e antibiotikumot adni arcüreggyulladásra? A válasz egyértelmű „nem”  annál a betegnél, aki ebből már akár többfélét is beszedett egymás után, de panaszai nem enyhültek. Ilyen esetben mérlegelendő a Proetz-kezelés alkalmazása.

 

Azok számára is ez a szelíd módszer az alternatíva, akik elzárkóznak az arcüreggyulladás felszúrással történő öblögetésétől.

 

Makacs légúti panaszokkal küzd? Jelentkezzen be hozzánk Proetz-kezelésre!

A Proetz-kezelésről orvoskollégáknak

Őszinte véleményünk

Mindannyiszor öröm számomra, ha a Proetz-kezelés felől érdeklődnek tőlem, főként, ha orvoskollégák teszik ezt. Sokan megtalálják és tanulmányozzák e honlapot, amit megtiszteltetésnek veszek. A módszer ismertetésekor hiteles, elismert forrásokra, objektív tényekre és többéves személyes tapasztalatra támaszkodtam. Ezért bízom benne, hogy az itt és a kapcsolódó oldalakon található információkat hasznosnak találják azok a fül-orr-gégész kollégák is, akik részleteiben, vagy esetleg egyáltalán nem ismerik e kezelést, illetve nincsenek ezirányú személyes élményeik.

Valódi megoldás

Ehelyütt is fontos megerősíteni, hogy a Proetz-kezelés nem a kuruzslás vagy a parajelenségek tárgykörébe tartozik, hanem meghatározott típusú orrmelléküreg gyulladások kezelésében, orvosok által alkalmazott, eredményes gyógymód.

Ajánlások, irányelvek, hazai cikkek

Elismert kezelés

A nemzetközi ajánlások figyelembe vételével, magyar orvosok számára kidolgozott szakmai, klinikai irányelvek acut rhinosinusitisre (heveny orrmelléküreg gyulladásra) vonatkozó kezelési ajánlásai között elég magas, ún. I/b. evidenciával szerepel mind a sóoldatos orrmosó, orröblítő kezelés, mind az arcüregöblítés. Összehasonlításképpen a helyi száraz meleg (infra-, solluxlámpa) IV. szintű evidenciával bír. Ennyit dióhéjban a hivatalos szakmai ajánlásról.

Szakmai ajánlások

Amire mi, orvosok a hivatalos ajánlásokon túl, és a saját tapasztalatainkon, ismereteinken kívül támaszkodhatunk, azok az adott témában jártas kollégáink cikkei, előadásai, közleményei. Szerencsére ilyenből is akad néhány a szakma prominens magyar képviselőitől:

  • Prof. Dr. Miriszlai Ernő: Gyermek fül-orr-gégészeti útmutató háziorvosoknak
  • Dr. Katona Gábor: Sinusitis gyermekkorban
  • Dr. Ablonczy Mária, Prof. Dr. Fekete György, Dr. Somi Ildikó, Prof. Dr. Dávid Ágoston: Nasopax orrspray a nátha szövődményeinek  megelőzésére

Kiegészítés a módszer fizikai hátteréhez

Proetz-kezelés

A tudományos háttér

Egy, a módszerben kétkedő kedves kollégám nem tudta értelmezni a Proetz-kezelés általános bemutatásában összefoglalt fizikai összefüggéseket. (Lásd Mi a Proetz-kezelés lényege?)

Megbízható tanácsadóink

Nyilván egy praktizáló orvostól nem várható el, hogy az élettani ismereteken túl az orvosi beavatkozások fizikai alapjaival is tisztában legyen. Bevallom, a Proetz-kezeléssel való ismerkedéskor nekem is át kellett ismételnem Boyle-Mariotte törvényét. Ebben, a kezelésről szóló eredeti könyvön kívül mérnök-kandidátus férjem, Dr. Juhász Csaba és az ELTE nyugalmazott fizikatanára, Dr. Poór István voltak segítségemre. Életem párja, és a Tanár úr – aki maga is „áldozata” volt a kezelésnek – helytállónak tartják Proetz professzor eredeti fizikai magyarázatát, amely a képre kattintva tekinthető meg.

Természetesen lehet velük vitatkozni erről a témáról...

Mikor alkalmazható a kezelés?

Nem mindenre megoldás

Tapasztalatom szerint a Proetz-kezeléssel kapcsolatban a legfontosabb, hogy pontosan kell felismerni azokat az eseteket, amikor alkalmazzuk. Fontos, hogy a kezelés javallatát minden esetben fül-orr-gégész állapítsa meg, előzetes fül-orr-gégészeti vizsgálatot követően. Gyógypedagógus által elvégzett, rossz eredményű beszédértés teszt, vagy önmagában egy „hiperaktív” gyermek nem képezi egyértelmű javallatát a Proetz-kezelés elvégzésének.

Több alkalmas kezelésről van szó

Lényeges tudni azt is, hogy egyetlen kezeléstől nem lehet meggyógyulni. Sőt, az is előfordul, hogy az első 1-2 öblítés hatására még felerősödnek a tünetek, majd ezután javul fokozatosan a beteg állapota. Minden esetben sorozatkezelésre van szükség, átlagban 8-10 alkalommal, eleinte lehetőleg minél sűrűbben. A melléküreggyulladások közül legeredményesebben az ún. rostasejtek gyulladása gyógyítható ezzel a módszerrel.

Eredmények

Tapasztalataink saját gyermekeinken keresztül

Végül, hogy a száraz tényeket színesítsem, álljon itt néhány vélemény olyanoktól, akik testközelből ismerhetik a Proetz-kezelést.

Ne vegyék tolakodásnak, ha saját tapasztalatommal kezdem.

Elsőként három gyermekem sikeres kezelése kapcsán győződtem meg arról, hogy „kockázatok és mellékhatások” nélkül lehet elhárítani a gyermekközösségekben rendszeresen begyűjtött "átkos kórságokat". Balázs fiam, aki miatt tulajdonképpen elsajátítottam a Proetz-kezelés elméletét és gyakorlatát, igazi „füles” gyereknek indult. Sorozatos középfülgyulladása és elhúzódó náthája, azaz rostasejt-gyulladása az első sorozatkezelés óta, másfél éve már csak rossz emlék. Mindez antibiotikum és egyéb kúpok, pirulák nélkül.  A korábban az orrporszívózás elől visítva menekülő fiaim (de még kamasz lányom is!) készségesen asszisztálnak, ha mégis benáthásodnak, és ezért „öblítésre” van szükség. Én pedig örülök, hogy nem stresszes, nem megterhelő, és legfőképpen nem szövődményes számukra a gyógyulás.

Pácienseink tapasztalatai és véleményei

A Proetz-kezeltek írják című oldalon öten számolnak be önmaguk, illetve gyermekük kezelése kapcsán szerzett személyes tapasztalataikról és a módszer eredményességéről.

 

Makacs légúti panaszokkal küzd? Jelentkezzen be hozzánk most Proetz-kezelésre!

Az alábbiakban öten számolnak be önmaguk, illetve gyermekük kezelése kapcsán szerzett személyes tapasztalataikról és a módszer eredményességéről.
(A nyilatkozók email címei Dr. Juhász Zsuzsanna szolgálatvezető szakorvosnál elérhetők.)

 

Nekem már elég hosszú ideje, közel fél éve mindenféle allergiás tüneteket (csalánkiütés jellegű bőrelváltozás testszerte, nyomásra duzzadt, fájó vörös felületek) okozott valami. Vizsgálatról vizsgálatra járva megállapítást nyert, hogy vélhetően egy idült arcmelléküreg gyulladás és CT vizsgálatot követően jól látható orrpolip lehet a kiváltó ok. A szakrendelésen radikális beavatkozást, műtétet javasoltak. Gondolkodási időt kértem, de eközben kérve barátaim, ismerőseim segítségét kerestem valamiféle szelídebb módot.

Teljesen véletlenül kerültem a megoldáshoz. Egy közeli gyógyszertárban egyik alkalmazott, hangomból ítélve kérdezte problémám és javasolta, hogy keressem meg Juhász doktornőt, aki őt is kezelte, mert van egy ún. arcüregátöblítéses módszer, amivel megszüntethető a betegség és ezzel a bőrtüneteket okozó probléma is.

Első alkalommal ötvenes éveimmel is, kellő félelemmel mentem a rendelőbe, ahol egy kedves doktornő alapos szakvizsgálatán estem túl, majd a beavatkozást elvégezte. A kezelés során teli „k” betűs szavakat, mint kika, kávé, kakaó kellett mondogatnom, hogy az öblítőfolyadék ne kerüljön a garatba. A tengeri sósvizes oldattal történt átmosástól tényleg csak az ismeretlentől való félsz miatt aggódtam, mert a kezelés csak egy kicsit szokatlan, de semmiképpen nem fájdalmas beavatkozás. Sőt már akkor szinte felfrissültnek éreztem magam. Aztán folyamatosan javult az állapotom és elmondhatom, hogy már meggyógyultam, a polip eltűnt, panaszaim megszűntek és mindezt ennek a betegbarát arcüregátmosásos kezelésnek köszönhetem. Egyelőre alkalmanként, két-három havonta szükséges megelőző kontrollra járnom.

Őszinte szívvel tudom ajánlani a hasonló problémákkal küzdőknek, hogy bátran keressék meg Juhász doktornőt, akinek gyógyító munkáját ezúton is köszönöm.

Magdolna, 52 éves

Előzmény

Két uszodai látogatást követően kerestem fel házi orvosomat a következő panaszokkal: állandósult hőemelkedés a délutáni és esti órákban, folyamatos orrfújás, fájó torok és levertség. Ezt kővető két hetes táppénzes időszakban átestem egy gyengébb és egy erősebb antibiotikum kúrán. A gyengébb antibiotikum semmit nem hatott, aminek következtében a második táppénzes héten már a jobb fülemre is alig hallottam és a garatom is begyulladt. A háziorvos beutalójával  a fül-orr-gégészeten folytattam, ahol felírtak egy erősebb antibiotikumot. Ez végre hatott és következő héten már mehettem is dolgozni.

Két héttel a kezelést követően ismételten kiújultak a tünetek. A hétvégét folyamatos orrcsepegtetéssel és fújással töltöttem. Ekkor döntöttem el, hogy kipróbálom a Proetz módszert, amiről korábban már hallottam a bátyámtól, aki saját maga és lassan négy éves gyermeke is átesett Proetz kezelésen.

A Proetz-kezelés

Természetesen első alkalommal kicsit tartottam a kezeléstől, de azt hiszem ez természetes, amikor az ember egy számára ismeretlen helyzettel találkozik. Aggodalmam felesleges volt, mivel egyáltalán nem volt kellemetlen a kezelés. Első alkalom után ugyan elbizonytalanodtam, mivel nem éreztem olyan változást az arcüregeimben, mint amire számítottam, de ez azt hiszem az én ügyetlenségem lehetett, mivel nehezen tudtam ráállni a K betűs mondókák mormolására és így akaratlanul is, de csökkentettem a kezelés hatékonyságát. A második alkalom után már érezhető volt a változás, mind az arcüregeim, mind a mondókák területén, melynek eredményeként egyre kevesebbszer kellett orrot fújnom és a torokgyulladásom is csillapodott. A negyedik kezelés előtt következett be egy olyan furcsa helyzet, amikor az orromon keresztül akadálytalanul tudtam kifújni a levegőt, de belélegzéskor éreztem, hogy akadályba ütközik a légáram. Természetesen próbáltam orrfújással kitisztítani a légjáratot, de eredménytelenül. A negyedik kezelést követően ez a faramuci helyzet is megszűnt. Az 5. kezelés gyakorlatilag "termés nélkül" zárult, tehát sikerült kitisztítani az arcüregemet és ezáltal megszüntetni a korábbi tüneteim forrását.

Azóta tünetmentes vagyok, és csak ajánlani tudom a Proetz kezelést azoknak, akik hasonló arcüreg problémákkal küszködnek.

Péter, 33 éves

A módszer nálunk látványos eredményeket ért el. A tudományos háttérhez nem értek, de többször megfigyeltem, hogy mennyi váladék távozik fújással, orrszívással, és a Proetz módszerrel. Amikor az első két módszerrel látszólag már üres volt az orr, a Proetz kezeléssel még igen nagy mennyiségű váladék ürült, ami e nélkül hónapokig pangana, majd panaszokat okozna. Zolinak az egész testre kiterjedő ekcémája is akkor kezdett el javulni, amikor ezt a kezelést elkezdtük.

A közelmúltban olvastam egy, a módszert ellenző cikket. Szerzőjének innen üzenem, hogy az én gyerekemet sosem kellett lefogni, és nem érzett fulladásos tüneteket, hiszen végig beszélt közben. Azóta sok betegséget megelőztünk, fülgyulladás, köhögés, láz stb, de az orrüregeit csak ezzel a módszerrel sikerült tisztán tartani. Az egyik kórházban mindkét manduláját ki akarták venni ezen kezelések előtt, szerencsére erre azóta sem került sor.

U.i.: Könnyebb támadni egy módszert, mint kipróbálni. A kiöblített váladék mennyisége magáért beszél, csak venni kell a fáradtságot, hogy összehasonlítsák. Nem egy bonyolult dolog az összehasonlítás, ha én is észrevettem a különbséget.

Gizella, a 6 éves Zolika édesanyja

Marci 2 és fél éve jár közösségbe (2 év bölcsöde, 4 hónapja óvoda), s annak ellenére, hogy arra számítottam, megszokja a szervezete a közösségi életet, és egyre csökken majd a betegségek gyakorisága, szinte folyamatosan náthás, többször arcüreggyulladás volt, az elmúlt 2 hónapban kétszer is. Legutóbb 3 héten keresztül (miközben végig otthon volt) nem sikerült Őt kigyógyítanom belőle, s háziorvosunk tanácsára fordultunk Önhöz. 4 kezelést kapott Marci, amiket jól viselt, fájdalommal nem járt számára, és a náthája így egy hét alatt teljesen megszűnt.

Köszönjük szépen, s a következő alkalommal már a betegség kezdetekor megyünk.

Enikő, a 4 éves Marci édesanyja

Nem mondok ismeretlen élményt azzal, amikor azt írom „fiam 3 évesen megismerkedett az óvodával”. Egyúttal megismerhettük együtt a 3 nap óvoda 1 hét betegeskedés forgatókönyvet, valamint az antibiotikum széles tárházát is. Teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy van kiút a szélmalomharcból és a fül-orr gégészeti rendelésnek nem maradunk törzsvendégei. A végső elkeseredést az jelentette, amikor fiam orrmandula kivételét követően a probléma megoldódása helyett a történet folytatódott és még a hallása is csorbát szenvedett. Természetesen a legrosszabbra gondoltam: így is marad.

Egy éjszakába nyúló internetezés közepette olvastam először a Proetz kezelésről. Áttörést jelentett még akkor is, ha türelemre itt is szüksége van az aggódó szülőnek. Nem azért, mert a „beavatkozás” fájdalomal jár, ugyanis ilyesmiről szó sincs! Hanem mert jobb ha elfogadjuk ez is egy folyamat, amit végig kell csinálni. Azonban a kitartás elhozhatta azt az eredményt, hogy mára elmaradhattak az egymásba érő antibiotkum kúrák, a sírással végződő fül-orr gégészeti procedúrák és szerencsére a tompult hallás is a múltté.

Komoly könnyebbség az is, ha mégis elérkezik egy újabb aktuális betegség (egyre ritkábban!), fiam mosolyogva kérdezi: „Hányra megyünk az orrszipire?

Zsófia, a 6 éves Ákos édesanyja

 

Makacs légúti panaszokkal küzd? Jelentkezzen be hozzánk most Proetz-kezelésre!

Szeretne megszabadulni kellemetlen tüneteitől? Jelentkezzen be hozzánk!

Sóoldatos orröblítés - ma is hatékony módszer

Világszerte elterjedt

Az a fül-orr-gégész, aki az elmúlt 10 évben nem dugta a fejét a homokba, hanem követte a nemzetközi orvosi szakirodalmat, azon belül a fül-orr-gégészet fejlődését, az tisztában van azzal, hogy Londontól Sydneyig végeznek kezelést sóoldatos orröblítéssel.

Nem szükséges nagyon mélyen kutatnunk az orvosi tudományos szakcikkeket, hogy számos, ilyen témájú közleményt találjunk.

Követjük a szakma fejlődését

Minden, szakmáját igényesen művelő szakember tudja, hogy akkor képes magas színvonalon teljesíteni, ha továbbképzi magát, felhasználja, beépíti tevékenységébe az adott szakmát érintő legújabb eredményeket, technikákat. Így van ez a fül-orr-gégészet területén is: a legújabb terápiák nyomon követése fárasztó tanulást, időigényes, drága konferenciákon, továbbképzéseken való részvételt jelent.

Önmagában és gyógyszeres kezelés kiegészítéseként is hatékony

Miért tartjuk fontosnak?

Az ok, amiért külön fejezetet szentelünk a honlapon ennek a témának, a következő:
több hetes, hónapos, sokszor éveken át tartó orr-, melléküreggyulladás tünetei miatt fordulnak hozzánk betegek úgy, hogy „alternatív terápiát” vagy utolsó mentsvárat keresnek.

Valójában nem mi vagyunk az alternatív terápiát alkalmazók, sem a végső lehetőség: egész egyszerűen komolyan vesszük a nemzetközi és – ennek nyomán – a hazai szakmai grémium által a magyar orvosok számára kiadott legfrissebb szakmai irányelveket

Hogyan működik a gyakorlatban a sóoldatos orrmosás?

Sok múlhat az orvos szakértelmén

Sóoldatos orröblítésTechnika és ügyesség kérdése, hogy milyen módszerrel, mennyire alaposan tudjuk a sóoldatos orröblítést elvégezni. Nyilván hatékonyabb a művelet, ha nemcsak az orrüregből, hanem a melléküregekből is el tudjuk távolítani a váladékot. Ennek egyik frappáns módszere például a rendelőben végzett Proetz kezelés.

Többet szeretne megtudni?

Részletesen ebben a cikkünkben olvashatnak a sóoldatos orröblítés gyakorlatáról: Ősi módszer: Szénanátha ellen az orrmosás

Házilag is végezhető

Az otthoni használatra alkalmas orrmosó, orröblítő készülékek széles választéka elérhető már Magyarországon. Tapasztalataink szerint – rendszeres használat mellett – kiváló alap-, vagy kiegészítő kezelés lehet, és rendelésünkön részletesen meg is beszéljük betegeinkkel a használat pontos módját.

Segítünk választani

Az orrüregi váladék oldásának legegyszerűbb házilagos módja a spray formájában porlasztható sóoldat. Laikusként nehéz eligazodni a lezárva palackozott izotóniás, sóoldatos orrsprayk világában. Segítünk: lényegében az áruk alapján lehet megkülönböztetni őket. Érdemes a fajlagosan legolcsóbbat választani. Egy-két gyártó nemcsak izotóniás, hanem hypertóniás oldatot is kibocsátott, ezek kicsit erősebben hatnak az orrdugulás ellen.

Szeretne megszabadulni kellemetlen tüneteitől? Jelentkezzen be hozzánk!